Az emberi test és a mikróbák kapcsolata

Az ember nem csupán a sejtjei összessége. És még csak nem is pusztán emberi sejtekből áll.

Az emberi mikrobiom. Elméleti illusztráció.

Az emberi test minden felhámjának felszínén mikrobiális közösségek élnek (Baktériumok, gombák, állati egysejtűek, vírusok stb.), melyek kapcsolatban állnak egymással, és az emberi gazdatesttel is. Ezeknek a közösségeknek az összességét nevezi a tudomány mikrobiomnak. A mikrobiommal való kapcsolódás elsősorban az anyagcserefolyamataink egymásra épülésén alapul, melyeken keresztül segítik az emésztésünket, a méregtelenítő folyamatainkat, támogatják az immunrendszerünk egészséges működését, védenek a kórokozóktól, és befolyásolják az idegrendszer működését is. Sejtek trillióiról van szó, melyeknek több mint 20 millió génje, és számtalan együttes anyagcserefolyamata az emberrel együtt fejlődött-változott évezredeken keresztül. Így, amit ma emberi testként tartunk számon, az voltaképpen egy szuperszervezet, ami jóval összetettebb és színesebb, mint azt sejthettük volna.

A mikrobiom felépülése születésünktől kezdődik el. A mikrobióták megtelepedését az emberi testen kolonizációnak nevezzük. A kezdeti kolonizáció függ a születéskor jelenlévő természetes baktériumoktól, így nem meglepő, hogy a születés módja is befolyásolja ezt a folyamatot. A következő fontos állomás az újszülött tápláléka. Az anyatejjel, illetve tápszerrel táplált újszülöttek bélflórája eltér egymástól.

Az emberi bélflóra változása az élet előrehaladtával

Ahogyan a gyermek növekszik, az emberi mikrobiom is érik, változik, és az esetek legnagyobb részében egyre nagyobb sokféleség alakul ki felnőttkorra. Az emberi mikrobiomnak két fő alkotóeleme van: a mag és a járulékos mikrobiom. Az egyéni mag mikrobiom a gazdaszervezet növekedési fázisaival együtt érik, és relatíve állandóságot mutat a diéta változásainak és antibiotikumoknak való kitettség ellenére. A kutatások szerint különböző emberek azonos testrészein a mikrobiom jelentős hasonlóságot mutat, azonban ugyanazon test különböző részein jelentős eltérések mutatkoznak. Minden testrész egy külön életközösségnek ad otthont.

A mikrobiom változásai korral és életmóddal

A járulékos mikrobiom erősen változékony, és alkalmazkodik a környezet, a táplálkozás és az életmód változásaihoz. Nem meglepő, hogy bizonyos betegségek esetén is felfedezhetünk benne változásokat. Az egészséges mikrobiom fenntartása pedig pozitív hatással lehet az emberi szervezet egészségére általában.

Ami a mindennapokat illeti, az emberi mikrobiom egészsége a sokféleségben rejlik, ami a környezeti változásokhoz való gyorsabb, és teljesebb alkalmazkodáshoz vezet. A különböző anyagcsereutakban rejlő lehetőségek hatékony adaptációt tesznek lehetővé. A mikrobiom egészségének megóvása és teljességének megőrzése egyre fontosabb szerepet kap a megelőzésben, és a helyreállítására tett lépések számtalan betegség és funkcionális állapot gyógyításában kaphat kiegészítő szerepet.

EGÉSZ-SÉG!

A mikrobiom és az immunrendszer kapcsolatáról például részletes információkat kaphat az Egészség és immunitás workshopjainkon!

Források:

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1744165X16300166

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/B9780128192658000243

A természettől való elszakadás anyagcserénk evolúciójának tükrében

Az élet létrejöttének elméleteit, és az élet törzsfejlődésének elméleteit sokan, és sokféleképpen kutatták és magyarázták már el nekünk. Amiben teljesen biztosak lehetünk, hogy a fajok törzsfejlődéséhez IDŐ kellett, és hogy folyamatosan, fokozatosan történt, a környezethez való alkalmazkodás céljából. Az élőlények a környezetből felvehető tápanyagok minősége, időbeli, ciklikus változásai és a környezeti terheléshez való optimális alkalmazkodás miatt különböző anyagcsereutakat voltak képesek kifejleszteni. Ezeket az anyagcsereutakat szabályozó enzimeket genetikai anyagaikban, gének formájában kódolták. Ezek között vannak olyanok, amelyek folyamatosan megnyilvánulnak, más esetekben ezek az enzimek csak bizonyos környezeti változások esetén termelődnek, úgy is kifejezhetnénk, hogy az ezeket kódoló géneket be lehet „kapcsolni”.

Amikor a sejtanyagcsere fejlődéséről beszélünk, jusson eszünkbe az a több millió éves fejlődési folyamat, aminek eredménye napjainkban mi magunk vagyunk. Mivel bennünket, embereket sem azonos környezeti feltételek formáltak, ezért az anyagcserénk, tápanyagigényünk egyénenként különböző lehet, ezért nehéz két egyforma anyagcseréjű embert találni a világon. Alkati hasonlóságok természetesen léteznek, de a teljes egyezés meglehetősen ritka.

Ehhez tegyük hozzá, hogy az emberi környezet az elmúlt néhány emberöltő során ugrásszerűen változott meg, sokkalta gyorsabb tempóban, mint amit az evolúciós folyamat testi és sejtszinten követni képes. Táplálkozásunkra a fogyasztói társadalom által diktált magas kalóriatartalom és csökkent tápérték lett jellemző. A ciklusos természeti változások elvesztették jelentőségüket, azonban genetikánk, anyagcserénk még őrzi ennek nyomait, és ez a folyamat meg is nyilvánul, habár táplálkozásunk már nem követi ezt. Állandó kísérőnk lett a félelem, a stressz és emberi létünk javarészt a túlélésért vívott harccá nőtte ki magát. Érzelmi és mentális igénybevételünk fokozódott, fizikai igénybevételünk pedig csökkent. A technika fejlődésével a szennyező anyagok mennyisége is megnövekedett, melyek mára belekerültek légkörünkbe, táplálékunkba, ivóvizünkbe. Anyagcserénk ezért használhatatlan, sok esetben mérgező molekulákkal is meg lett terhelve, ezzel fokozva az igen energiaigényes, kiválasztó anyagcserefolyamatok munkáját, elhasználva a táplálékban amúgy is kevés vitamint, ásványi anyagot. A megnövekedett stressz miatt a szervezet a vérellátás átrendezésével rontja az anyagcserénk központjában lévő zsigerek (máj, gyomor-bélrendszer, vese) vérellátását, tartós oxigénhiányos állapotot idézve elő ezekben a szövetekben. A képlet itt leegyszerűsödik: megnövekedett energiaigény + csökkent vérellátás = szövetkárosodás. Ahol sejtek halnak meg, ott az immunrendszer takarítani fog, ez gyulladásos válasz kialakulásával jár. A gyulladásos hírvivő molekulák szintje megemelkedik a szövetekben, immunrendszerünk esendővé válik. Megjelennek a fájdalmak, a funkcionális zavarok, rendellenességek. Az állapot előrehaladtával egyéni érzékenységünk, lelki beállítottságunk függvényében jelennek meg betegségeink. Ezek így egyre nagyobb terhet rónak mind az egyénekre, mind a társadalomra. Annak ellenére, hogy az átlagos várható élettartam növekedett, az egészségesen várható élettartam mintegy 10 évet csökkent. A potenciálisan elvesztett életévek egyik főszereplőjeként az anyagcsere problémák szerepelnek, 2. típusú diabetes, zsírmáj, és ezek folyamatos emelkedést mutatnak. A táplálkozási hiányállapotok, beleértve a vashiányos vérszegénységet, ahogyan az emésztőszervi megbetegedéseket is, szintén jelentős oki részét képezik az egészségkárosodással leélt életévek növekedésének.

Az egészségkárosodással leélt életévek rontják az egyéni életminőséget, és a jelenlegi társadalmi rendszereinkre is teherként nehezednek.

Emiatt nagyon fontos, hogy figyelmünket a tudatos egészségkultúra kialakítása és a megelőzés felé fordítsuk. Ezekről a lehetőségekről tárgyalunk workshopjainkban, és ezeket a lehetőségeket vesszük egyénileg számba konzultációinkon, hogy egyensúlyt teremthessünk. Legyen Ön is saját egészségének szakértője, ismerje meg az egészség megőrzésének természetes lehetőségeit!

Egész-ség!

Egészség és Immunitás

Egészséges Immunitás?

Immunrendszerünk működésének alapjaitól, az azt befolyásoló tényezőkig.

Kémiai képletek részletes ismertetése nélkül, de molekuláris biológiai szempontok bemutatásával, hogy két nap alatt átláthassanak egy komplex, sokrétű rendszert, úgy, ahogyan én azt egyetemi tanulmányaimból megismertem, és ahogyan újabb és újabb elemei kerültek tudományosan felismerésre.

A workshop 12 órát vesz igénybe, mely egy péntek estén és egy azt követő szombati napon van elosztva. Ebben az időben megvizsgáljuk mindazokat a lehetőségeket, amik immunitásunk egészségének megőrzésében segítségünkre lehetnek. Átnézzük mindazokat a hiteket (és tévhiteket), amiket rengetegszer hallottunk, és talán unásig is, és a feltárt bizonyítékoknak megfelelően mindenki el tudja majd dönteni, hogy melyik lesz az a lehetőség, ami számára megfelelő. Áttekintjük a táplálkozás-emésztés-immunrendszer, az érzelmek-idegi egészség-immunrendszer és a stressz-energia-immunrendszer köröket.

Ha kedvet érez egy kis tanulásra, szemléletének kiteljesítésére, immunrendszerének egészségét meg kívánja tartani, szeretettel várom!

A workshop időpontja:

  • 2021. 04. 23. 18:00-21:00
  • 2021. 04. 24. 09:00-18:00

Helyszín: Zoom; on-line

A workshop díja: 20000 HUF

25% kedvezményre jogosul az, aki 2021.04.18. éjfélig jelentkezik!

A workshop 20 jelentkezőt tud fogadni, a teljes élmény elérése, és a kérdések megválaszolása miatt.

A workshop linkjét a sikeres jelentkezést és a workshop díjának átutalását követően a tervezett kezdés előtt 24 órával küldjük meg.

Extra kedvezmény!

Akik a workshopon részt vesznek, 10 % kedvezményt kapnak egy következő workshop díjából! A kedvezmény egyszeri, és egy éven belül felhasználható! A kedvezmény részletei, és kódja e-mailben kerülnek kiküldésre a workshopot követően.

Jelentkezzen még ma!

Legyen saját immunrendszerének szakértője!

Vegye kezébe saját immunrendszerének egészségét!

EGÉSZ-SÉG!

    *(kötelező mező)

    Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom

    Endometriózis, és egy lehetséges kísérleti gyógymód

    Az endometriózis egy meglehetősen gyakori állapot, mely a termékeny korú nők mintegy 10 %át érinti, elsősorban kismedencei-alhasi fájdalmakat, és meddőséget okozva. A diagnózis vagy indirekt módon, néha korlátozott értékű képalkotó vizsgálatokkal, vagy műtéti úton lehetséges, és az optimális kezelési stratégia is várat magára.

    Az endometriózis kezelése szintén lehet sebészi vagy gyógyszeres, esetleg mindkettő. Az általánosságban használt gyógyszerek megzavarják a menstruációs ciklust, és a gyógyszer elhagyását követően az állapot ismételten fellángolhat. A műtéti megoldás igen egyszerű lehet, azonban mégis csak műtét, és nincs garancia arra, hogy az állapot nem újul ki.

    Az endometriózis kialakulásának néhány tényezője mára igen jól kutatott és dokumentált, többek között a gyulladásos folyamatok, az immunrendszer egészséges működését befolyásoló tényezők, a mind helyi, mind szisztémás megnövekedett oxidatív stressz. Emiatt is fontos olyan új kezelési lehetőségek kifejlesztése és kutatása, amelyek az endometriózis kialakulásában szerepet játszó folyamatokat célozzák, főként a gyulladásos és oxidatív stresszfolyamatokat befolyásolva.

    Nogueira Neto J. és munkatársai 2011-ben számoltak be egy a kísérleti eredményről az Acta Chirurgica Brasileira sebészeti folyóiratban, melynek témája a Copaibaolaj hatására bekövetkezett változások elemzése volt, patkányokon kialakított kísérleti endometriózis esetén. Patkányokban kísérleti endometriózist hoztak létre, majd az állatokat két csoportra osztották. A kísérleti csoport napi 0,63 ml/kg/nap copaiba olajat (Copaifera langsdorffii), míg a kontroll csoport  1 ml/100 g/nap fiziológiás sóoldatot kapott szájon át. Mindkét csoport 14 napig kapta a szereket gyomorszondán át. A két hetes periódus leteltével a kísérleti állatokat elaltatták, és a kísérleti endometriózis során beültetett méhnyálkahártya szigeteket megvizsgálták. Tömeg, térfogatmérések és szövettani elemzések is történtek.

    A Copaiba-olaj szájon át történő adagolásának biztonságosságát egy korábbi vizsgálatban, szintén laboratóriumi körülmények között, ún. standardizációs eljárás keretében határozták meg. Az alkalmazott dózis szövettanilag sem okozott a májsejtekben elváltozást.

    Az eredmény szembeszökő lett! A méhnyálkahártya szigetek tömegében és térfogatában is komoly különbség mutatkozott a két csoport között. A kontroll csoportban a kiindulási és végállapotban jelentős növekedés mutatkozott, míg a copaiba olajjal kezelt egyedekben a méhnyálkahártya szigetek mérete látványosan csökkent. A statisztikai analízisek alapján is hatásosnak bizonyult a copaiba olaj kísérleti endometriózisban.

    Forrás:

    Nogueira Neto J. et. al. Changes in the volume and hystology of endometriosis foci in rats treated with copaiba oil (Copaifera langsdorffii) https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/22030810/

    Mik is azok a Copaiba-fák?

    A copaiba fák csoportja, egy több fajból és alfajból álló növénytörzs, a Dél-Amerikai kontinensen. Tagjai 7-13 méteresre nőnek, és akár 400 évesek is lehetnek.

    Elsődleges biológiai szerepe szerint a Copaiba olaj a növény méregtelenítő kiválasztásának terméke, és védelemként szolgál különböző állatok, gombák és baktériumok ellen. A népi gyógyászatban gyulladáscsökkentőként, váladékozás csökkentésére, húgyúti fertőtlenítőként, daganatok kezelésére, tetanusz ellen, bronchitisz, szifilisz, bőrbajok fekélyek és sebek gyógyítására használják.

    A Copaiba olajat s fa nedvének lecsapolásakor keletkezett gyantából nyerik desztillációs eljárással

    Tudományos kutatások során a Copaiba olaj számos előnyös tulajdonsága mutatkozott meg, elsősorban gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, antioxidáns hatások tekintetében történtek vizsgálatok. Néhány baktériumtörzs ellen kifejezetten hatékonynak bizonyult, és gátolta a tumorsejtek növekedését melanoma esetében in vitro, azaz laboratóriumi körülmények között, nem élő szervezetben, hanem sejtkultúrákon vizsgálva.

    Önmagunkról, önmagunknak

    Hamarosan jelentkezem aktuális egészség-témákkal, tréningekkel, oktató anyagokkal, melyek mind azt szolgálják, hogy Ön felelős döntést hozhasson az egészségét érintő ügyekben, tanulhasson önmagáról.

    Hiszem, hogy az információ, a tudás ereje megkérdőjelezhetetlen, hogy életünk minden aspektusának ismerete teljessé tesz, és aki teljes, az egész! És aki egész, az nem fél. És aki nem fél az egész-séges!

    Szeretettel ajánlom ezt az oldalt mindenkinek, aki keres. Sok bizalmatlanság övezi mostanság az egészség-témákat. Megértem, és elfogadom az indokokat, hogy miért van ez így. Célom, hogy aki keresés közben ide látogat, az bizalmat és értékes tudást találjon.

    Egész-ség!