Az ember nem csupán a sejtjei összessége. És még csak nem is pusztán emberi sejtekből áll.
Az emberi test minden felhámjának felszínén mikrobiális közösségek élnek (Baktériumok, gombák, állati egysejtűek, vírusok stb.), melyek kapcsolatban állnak egymással, és az emberi gazdatesttel is. Ezeknek a közösségeknek az összességét nevezi a tudomány mikrobiomnak. A mikrobiommal való kapcsolódás elsősorban az anyagcserefolyamataink egymásra épülésén alapul, melyeken keresztül segítik az emésztésünket, a méregtelenítő folyamatainkat, támogatják az immunrendszerünk egészséges működését, védenek a kórokozóktól, és befolyásolják az idegrendszer működését is. Sejtek trillióiról van szó, melyeknek több mint 20 millió génje, és számtalan együttes anyagcserefolyamata az emberrel együtt fejlődött-változott évezredeken keresztül. Így, amit ma emberi testként tartunk számon, az voltaképpen egy szuperszervezet, ami jóval összetettebb és színesebb, mint azt sejthettük volna.
A mikrobiom felépülése születésünktől kezdődik el. A mikrobióták megtelepedését az emberi testen kolonizációnak nevezzük. A kezdeti kolonizáció függ a születéskor jelenlévő természetes baktériumoktól, így nem meglepő, hogy a születés módja is befolyásolja ezt a folyamatot. A következő fontos állomás az újszülött tápláléka. Az anyatejjel, illetve tápszerrel táplált újszülöttek bélflórája eltér egymástól.
Ahogyan a gyermek növekszik, az emberi mikrobiom is érik, változik, és az esetek legnagyobb részében egyre nagyobb sokféleség alakul ki felnőttkorra. Az emberi mikrobiomnak két fő alkotóeleme van: a mag és a járulékos mikrobiom. Az egyéni mag mikrobiom a gazdaszervezet növekedési fázisaival együtt érik, és relatíve állandóságot mutat a diéta változásainak és antibiotikumoknak való kitettség ellenére. A kutatások szerint különböző emberek azonos testrészein a mikrobiom jelentős hasonlóságot mutat, azonban ugyanazon test különböző részein jelentős eltérések mutatkoznak. Minden testrész egy külön életközösségnek ad otthont.
A járulékos mikrobiom erősen változékony, és alkalmazkodik a környezet, a táplálkozás és az életmód változásaihoz. Nem meglepő, hogy bizonyos betegségek esetén is felfedezhetünk benne változásokat. Az egészséges mikrobiom fenntartása pedig pozitív hatással lehet az emberi szervezet egészségére általában.
Ami a mindennapokat illeti, az emberi mikrobiom egészsége a sokféleségben rejlik, ami a környezeti változásokhoz való gyorsabb, és teljesebb alkalmazkodáshoz vezet. A különböző anyagcsereutakban rejlő lehetőségek hatékony adaptációt tesznek lehetővé. A mikrobiom egészségének megóvása és teljességének megőrzése egyre fontosabb szerepet kap a megelőzésben, és a helyreállítására tett lépések számtalan betegség és funkcionális állapot gyógyításában kaphat kiegészítő szerepet.
EGÉSZ-SÉG!
A mikrobiom és az immunrendszer kapcsolatáról például részletes információkat kaphat az Egészség és immunitás workshopjainkon!
Források:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1744165X16300166
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/B9780128192658000243