Dr. Fodor Andrea Ágnes

Képesítésemet tekintve aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos vagyok, valamint természetgyógyász, alternatív mozgás és masszázsterapeuta.

Orvosi diplomámat 2004-ben szereztem a Debreceni Egyetem Általános orvosi Karán. A Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszékén dolgoztam az I. Sebészeti, majd 2006-tól a Szívsebészeti Klinikai egységekben. Aneszteziológia és Intenzív Terápia szakvizsgámat 2010-ben, az Európai Uniós követelményeknek is megfelelve tettem le. Ezt követően Budapesten a Honvéd Kórházban dolgoztam a Központi Intenzív Osztályon. Mindezen időben vállalkozóként több település központi orvosi ügyeleteiben is teljesítettem szolgálatot, majd főállású vállalkozóként a karcagi Kátai Gábor Kórház Sürgősségi és Intenzív Osztályán, illetve a mátészalkai kórház Sürgősségi Osztályán is vállaltam műszakokat. Természetgyógyászati tanulmányaimat az Ecce Homo Oktatási központnak köszönhetem, ahol több évig oktattam a leendő természetgyógyászok számára az egészségügyi alapmodult. 2013-ban sikeres Alternatív Mozgás és Masszázsterápia vizsgát tettem. 2014-től a hatvani Albert Schweitzer Kórházban dolgoztam a központi Intenzív Osztályon, majd rövid ideig ugyanitt a Sürgősségi Betegellátó Osztályt is vezettem, a folyamatos orvoshiány miatt a fent nevezett mindkét osztály folyamatos munkáját igyekeztem segíteni. Az elmúlt évek orvosi tevékenysége egy folyamatosan világító vészjelzés mellett telt, a klasszikus szomatikus medicina mára erőteljesen széttagolódott, és elfelejtette egészben segíteni az EMBER-t.

Szakmai utam során megismertem a szomatikus medicina lehetőségeit, előnyeit, és megtapasztaltam annak korlátait is. Ez fordította figyelmemet az alternatív és hagyományos gyógymódok felé. 15 év gyakorlati tapasztalat és elméleti tudásom folyamatos bővítése mellet mára megszületett egy alkalmazott holisztikus egészségmegőrzési és helyreállítási rendszer, amely emberi egész-ségünk minden aspektusát figyelembe véve igyekszik segítséget nyújtani. Célom, hogy a megfelelő csatornákon minél több ember számára elérhetővé tegyem az EGÉSZ-ség szemléletét, hogy megismerhessék testük működését, képessé váljanak romboló szokásaik, érzelmeik felismerésére, életük újjá-, és egész-ségük megteremtésére.

Tapasztalataim megerősítéseképpen saját gyógyulásom, gyógy-utam is szerepel, mely természetesen még ma is tart, hiszen az egész-ség megőrzése a folytonosságban gyökerezik.

Testünk egészsége függ a mentális, szellemi, lelki egészségünktől, ezért létezésünk minden aspektusát gyógyítanunk kell a teljesség eléréséhez. Az egészség megteremtése egy utazás. Lépésenként kell megtenni, és mint minden útnak, ennek is vannak könnyebb, lankásabb, és kimerítőbb, rögösebb szakaszai.

A jó hír az, hogy minden szakaszban találunk támogatót, és egyetlen lépést sem kell segítség nélkül megtennünk.

Amit én ajánlok fel azoknak, akik a segítségemet kérik:

  • évtizedek tanulmányaiból és szakmai tapasztalatából eredő tudásom
  • kiegészítő kezelések, gyógynövények, aromaterápia, konzultációk, testelemzések
  • egészség-tréningek, workshopok, amikből információt, inspirációt szerezhetnek a gyógyulni, egészségüket megőrizni vágyók

A tudás gyógyít, mert segít, hogy átrendezhessük szokásainkat, egészségesekre cseréljük őket, kezdve az életmódunkkal, zárva a gondolatainkkal. Ezt a tudást továbbadhatom Önnek. Csak döntenie kell.

Az egészség több annál, hogy szimplán jól érezzük magunkat a bőrünkben. Az egészség harmónia kezdve az atomjaiktól, zárva a mindenséggel. Ezt a harmóniát önmagunkból kiindulva tudjuk megteremteni, az ehhez szükséges lépések megtételében segítséget tudok nyújtani Önnek. Csak döntenie kell.

Szeretettel várom!

EGÉSZ-SÉG!